Óvoda
Bemutatkozás
A Katica óvoda 2017. szeptember 1-jétől a helyi református gyülekezet fenntartásába került Tiszaújvárosi Református Óvoda néven, majd 2021-től a fenntartó szándéka szerint a Kazinczy Ferenc Református Iskola és Óvoda tagóvodájaként három vegyes csoportban végzi áldozatos munkáját.
A nevelőtestületben sokoldalúan és magasan képzett, elkötelezett pedagógusok dolgoznak azért, hogy minden óvodásunk megkaphassa az egyéni sajátosságainak megfelelő, ahhoz igazodó nevelést, fejlesztést. Mindennapi nevelési feladataik megvalósításában aktív társaik a gyermekszerető és munkájuk iránt elkötelezett pedagógiai asszisztens és dajkák.
A keresztyén szellemiségünkből természetesen fakad a segítő attitűd, aminek legfontosabb eleme, hogy ott és úgy kell segíteni, ahol és ahogy a segítségre szorulónak arra szüksége van, hogy a szükségben lévő szégyenérzés nélkül megragadhassa a felé kinyújtott segítő kezet.
Intézményi lelkészünk minden héten csoportonként egy-egy alkalommal látogat el az óvodás gyermekek közé, ily módon hiteles lelkipásztortól kaphatnak betekintést a hit alapjaiba.
Reggelente a Csendes perceken rövid imádsággal, a gyermekek aktuális lelkiállapotát figyelembe véve segítik elő az óvónők a gyermekek lecsendesedését, hogy ezt követően a szabad játék mellett a sokoldalú képességfejlesztésük is megtörténhessen.
Az egészséges életmódra és a teremtett világ védelmére való nevelés részét képezi mindennapjainknak, tesszük mindezt cselekedtetve, hogy szokássá válva beépüljön a gyermekek értékrendjébe.
Fontosnak tartjuk a közösség építését. Rendszeresen szervezünk sokrétű programokat óvodás gyermekeinknek – többet az iskolával közösen – valamint évszakonként a szülők közreműködésével.
Azon munkálkodunk, hogy testileg, lelkileg kiegyensúlyozott, a továbblépéshez szükséges készségekkel felvértezett gyermekeket indítsunk útjukra életük következő állomására, az iskolába.
Híreink

Pályaorientációs nap a rendőrségen – kisdiákok a szolgálat nyomában
A pályaorientációs nap keretében a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda 3.a és 3.b osztályos tanulói Zita néni és Adrienne néni kíséretével ellátogattak a

Annus Novus
2025. augusztus 31-én 17.00 órától református templomunk ismét megtelt ünneplőbe öltözött diákokkal, pedagógusokkal, szülőkkel. Tanévnyitó Istentiszteletünkön Fukászné Uzsoki Aranka intézményi lelkész igehirdetését követően Chmara Marianna

Legifjabb polgáraink
A 2025/2026-os tanévben 51 család bízta gyermekét református iskolánkra. Szeptember 1-jén mindannyian ismerősként érkeztek, hiszen rendszeresen részt vettek a tavaszi Kaz-Ismerkedő alkalmakon és többségük a

Isten hozott!
Iskolánkban hagyomány, hogy az első tanítási napon iskolagyűlésen találkozik az intézmény apraja, nagyja. Iskolalelkészünk áhítatában irányt mutat az új tanévnek, ezt követően bemutatásra kerülnek az